Nos, pár nap és karácsony. Feltűnően nyugodtan közeleg, meg is lepődtem, mert tavaly üvöltve rohant felém, miközben vérben forogtak a szemei. De most talán nem.

Békésen dolgozgatunk, Mimizünk, elmében készülünk a vizsgákra, megpróbáltatásokra, néha picit szórakozunk is.

Most magasröptű dolgokon agyalok, de leütöm őket, túl magasak, nem nekem való ez, mert csak kiagyalok valami tényleg jót...fájna csak a szívem, hogy megvalósítatlan marad.

Ma tényleg rájöttem milyen szerencsések vagyunk. Nem vagyunk mozgáskorlátozottak, szellemileg visszamaradottak, élvezünk mindent ami jön, ami adatik, nem vagyunk megfosztva dolgoktól. Tudom, bele lehet kötni, nincs 100millás merdzsónk, de ne a javakat nézzük, amink nincs az nem is kell. De...mégis nézzük azokat: nem ért csapás, nincs éhség, nincs semmi átlagon aluli. Ez jó. Viszont az nem hogy másnak van átlagon aluli. Vagy hogy csak az van, nélkülözés, nyomor. Ez nagyon-nagyon elszomorít, empátia rulz. Ezen nagyon szeretnék segíteni. De amíg ez van ami, nem tudok. De kineveztem ezt egy célnak.

Ma a szomszéd asztalnál láttam egy fogyatékos srácot ebéd közben. Oda szerettem volna ülni és foglalkozni Vele. Nem megváltani, meggyógyítani, olyat nem tudok (jó is volna...), semmi szánalom, hanem beszélni pár szót, megkérdezni mi újság van, várja-e a karácsonyt, ismeri-e ezt meg azt a viccet, mit szeret, ízlik-e az ebéd. Normális emberként kezelni, hiszen az is, valamivel másabb mint Te vagy én, de egy élő, érző, gondolkodó, lélegző ember, innentől pedig szinte minimális a különbség. De nem tettem. Miért is tettem volna, hiszen én is csak egy vagyok a sorból, copy-paste ember. Elmegyek a legtöbb dolog mellett ami esetleg másnak vagy netán nekem sokat jelentene. Látom, láttamozom, esetleg az átlagnál többet agyalok rajta, veszek egy levegőt és megyek a dolgomra. Az ideális világban nem így menne. Ott igazából én vagyok fogyatékos, nem Ő. Én vagyok az akinek ki kéne lógni a sorból, a közönyösségem miatt. De a világ nem így megy, itt én vagyok a normális elvileg. Mégsem nevezném normálisnak magam. De kedves Olvasó, ha egyetértesz velem, Te sem.

Ennek a vidám és felpezsdítő posztnak a hatására, el is megyek aludni.
De előtte meghallgatom a Creep-et a Radiohead-től. Meg az Idioteque-et is. Meg egy Tudom hogy szeretsz titokban-t is. És végül elalszok egy The Doors válogatásra. Kell ennél jobb befordult éjjel?:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.